Tikka masala

Amikor már meguntuk, hogy a csirkemellből mindig kínait főzők/sütök (és a rántott csirkemellet is mellőzni akartuk), akkor találtam rá az indiai konyhára, és nagyon megszerettük. Miután a családból ketten sem szeretjük a csípőset, ezért a csípős fűszerpaprikát mindig kihagyom belőle. A gyömbér, és a fahéj is csípős, és bors is van benne. A mi ízlésünknek ennyi csípősség pont elegendő. Indiai fűszereket ma már a nagyobb áruházakban is lehet kapni, de a keleti fűszereket árusító üzletek is szép számmal megtalálhatóak. Ha valami újdonságot szeretnél az asztalra tenni, mindenképpen megéri az utánajárást!

Tikka masala

Hozzávalók

2 egész csirkemell filé

A páchoz

5 dl natúr joghurt

3 gerezd fokhagyma

1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (7-8 cm-es darab)

1 evőkanál őrölt szerecsendió

1 evőkanál őrölt fehér bors

1 púpos evőkanál őrölt fahéj

4 evőkanál őrölt koriander

6 evőkanál őrölt római kömény

1 evőkanál őrölt fekete kardamom

ízlés szerint csípős fűszerpaprika

A mártáshoz

3 db vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

5 evőkanál olívaolaj

2-3 evőkanál citromlé

1 evőkanál frissen reszelt gyömbér

1 evőkanál kurkuma

1 evőkanál őrölt koriander

1 evőkanál egész római kömény

7 gramm garam masala

2 db hámozott, kockázott paradicsom konzerv (nyáron 8 db paradicsom hámozva, kockázva)

ízlés szerint csípős fűszerpaprika

Elkészítés

  1. A pác hozzávalóit alaposan keverjük össze (a fokhagymát reszeljük bele). A csirkemellet kockázzuk fel, és tegyük a pácba. Fóliával letakarva egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  2. Az apróra vágott vöröshagymát pirítsuk meg az olajon. Adjuk hozzá a fokhagymát és a reszelt gyömbért, majd 1 perc múlva a fűszereket, és öntsük fel a kockázott paradicsommal.
  3. Ha felforrt, adjuk hozzá a húst a páccal együtt, és alacsony hőfokon, 25-30 perc alatt főzzük készre. A végén ízlés szerint tegyünk bele citromlét.

forrás: flickr.com

Főtt rizzsel tálaljuk.

A gyömbér az egyik leghatékonyabb természetes fájdalomcsillapító. Erről itt olvashatsz bővebben.

Jó étvágyat kívánok!

Címkék: , ,
Tovább a blogra »